Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc portáljaim

 

  

 

     

          Google

 

 
Friss híreim
Friss híreim : Nemzeti steel bajnokság Pécs!

Nemzeti steel bajnokság Pécs!

Szombaton Pécsen került megrendezésre a nemzeti steel bajnokság első fordulója! Hosszú utazás után, sikeresen megérkeztünk a versenyhelyszínre. Ezután körülnéztünk, hol is fogunk játszani. A bemelegitéssel még ráértünk egy kicsit hiszen, mindegyikünk 11:40-kor kezdett. Én körübelül olyan 11 óra tájékán kezdtem el bemelegíteni.  


Első mérközésemet Shulmann Péterrel játszottam, és egy magabiztos 4:0-ás meccset játszottunk. Következő körben a miskolci Beregi László volt az ellenfél, ahol már öt nyertre ment a játék. Sikerült ezt is behúznom az eredmény itt 5:0 lett. Majd a legjobb 16-ban a tótkomlósi Nyíregyházki úr volt, ahol saját magamnak megnehezítettem a játékot, és csak egy szoros meccsen léptem túl, ami 5:4 a javamra. A legjobb nyolc között Szuszai Józsival játszottam egy mondhatni könnyebb meccset, hiszen sikerült legyőznöm 5:2 -re. Eljött az elődöntő pillanata, ahol már 2 x 3 nyerte ment a viadal. Itt a Vasas játékosát Kulcsár Attillát kaptam. Attila az első partiban elment 2:0 -ra, de végül sikerült fordítanom, és behuztam az első szettet 3: 2 -re, majd egy gyors játékkal kiegyenlített, az eredmény 3:1 lett Attilának. Következett a mindent eldöntő utólsó szett, ahol simán nyertem 3:0 arányban, ezzel megnyerve a partit. Így sikerült bejutnom a döntőbe ahol a PDC játékos Bezzeg Nándor várt rám. Elkezdödőtt a mérközés, Nándi nagyon bekezdett,  és az első partit megnyerte sima 3: 0-ra. A második partiban már volt esélyem, és vezettem már 2 :0-ra, de Nándi magára talált és kiegyenlitett. Jött a mindent eldöntő parti, ha Nándi nyer, akkor vége a mérkőzésnek. Hála Isten nem így történt, mert sikerült kiszállnom 106 pontra és ezzel kiegyenlítve a szettet. Következett a mindent eldöntő szett, ahol Nándi kezdett. Sikerült elvenni töle a partit 0:1. Ezután én kezdtem, és ismét sikerült egy remek kiszálló 112-ről. Az eredmény ezzel 2:0, majd ismét sikerült elnyernem a kezdési jogát, így megnyerve az ez évi első fordulót. Nagyon nagyon boldog voltam, de ki nem lett volna az az én helyemben. Remélem a jó szereplést sikerül folytatni majd Tótkomlóson is.

Este hat órakor kezdődött a páros verseny,  ahol nagyon nehéz két 4:3 as mérközésen voltunk túl Tibivel. A legjobb nyolc között Székely -Kautzky duóval játszottunk amit nyertünk 4 :1 re. A legjobb négy között ifj Szuda - Mészáros pár ellen kaptunk ki 4 : 2 arányban amivel bronzérmesek lettünk.

 
Információk
 
Címeres mezben
 
A 2010-es évem
 
Barátságos találkozók
 
Fotóalbumom
 
Pontos idő
 
Látogatóim
Indulás: 2008-11-09
 
Üzenőláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Verseny naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Egyéb Darts portálok
 
Darts a Neten
 
Darts videók
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG