Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc portáljaim

 

  

 

     

          Google

 

 
Friss híreim
Friss híreim : Zadari beszámoló!

Zadari beszámoló!

Zadar városában volt a Világ - és Európa bajnokság!


 

Június 20-án hajnali 3 órakor a csapat elindult Zadarba! A tervezett útvonal, sajnos nem jött össze hogy átmenjünk komppal Pag szigetére, mert esett az eső! Ekkor határoztuk el, irány Zadar! Dél körül érkeztünk meg, és felkerestük a szálláshelyünket, ami elfogadható volt! Még aznap ellátogattunk a verseny helyszínére ahol egy hetet fogunk tölteni. Eljött vasárnap reggel! Elindultunk a csarnokba, ahol kezdetét vette a klubcsapatok Európa Kupája! Ezt a tavalyi évben Caorléban sikerült megnyerni a Gilde csapatával, így címvédésre készült a csapat, amiben Németh Zoltán, Venkei Pál, Tax Tibor, és jómagam játszottam! Ú gy gondolom ez a csapat valamilyen szinten a tavalyinál gyengébb volt! De nem ez érdekelt, hanem az, hogy címvédésre készülhetek! Az első csoportkört sikeresen vettük, ezután jöhetett a második csoportkör, ahol a második helyet szereztük meg, és ezzel felkerültünk a 16-os főtáblára! Ott nem volt olyan szerencsés dolgunk hiszen kikaptunk, és ezzel lekerültünk a vigaszágra! Ezután nyernünk kellett hiszen csak akkor játszhattunk volna másnap. Ez így is lett! Hétfőn ismét a dobóvonalak elé álltunk, sikerült négy mérközést nyernünk, majd jöttek a csehek, akiktöl már egyszer kikaptunk a csoportban. Ez most sem volt másképp! A csapat ezzel a negyedik helyen végzett, aminek különösen örültem, hisz nagyon sok jó csapat volt, És sikerült öket megelőzni!

Persze a város látogatás sem maradhatott el ezen a napon, hisz szabad volt a délutánunk!  Bementünk hát  a belvárosba, amit nem bántam meg, mert nagyon szép hely, sok látnivalóval! Szerdán pihenő nap volt részemről, És szorÍtottam a Vb-n részt vevő ifjúsági játékosainknak! Nagyon örültem amikor a döntőbe csapattársam Tax Tibor jutott, és második helyen fejezte be a Vb szereplését! Csütörtök reggel kezdödtek a nemzeti csapatok Európa bajnoksága. Délelőtt folyamán sok jó mérkőzést láttam, ez elmondható az eddig ott levő napjaimon is! Épp a csehekkel játszottunk mikor részes lehettem megnézni egy 9 nyilas dobást, amit Melisek Zsolt dobott. Fantasztikus látvány volt, kár hogy nem sokan láthatták, hisz sokan más mérközéseket néztek. Ezt a kilenc nyilast soha nem fogom elfelejteni! Délután fél háromkor határoztam el, elindulok az Open versenyen. 266 nevezés érkezett 3 óráig, majd ekkor lezárták a nevezést. Kezdetét vette a játék ahol nagyon jól ment. Főágon hat mérkőzést nyertem, amivel a legjobb nyolcba kerültem. Ezután egy német sráccal játszottam, de a szerencse mellé szegődött sajnos. Kikaptam. Így lekerültem a vigaszra, ahol DJ. Westermann várt rám! Sajnálatos módon a tavalyi caorlei nyertes meccsem után most visszavágott, és nyert 2 : 0 arányban! Ezzel a vereséggel az előkelő 9. helyen fejeztem be a versenyt! Úgy volt ezen a napon még indulunk triplamixben Tibivel és Végső Adriennel, de mivel az este 7-kor kezdődött, én akkor még játékban voltam, így nem indulhattunk! Nekem ezzel befejeződött az Európa bajnokság, hiszen a páros verseny pénteken volt, amikor én már utaztam haza, esküvő miatt! Nagyon jól éreztem magam ezen az egy héten! Remélem sikerül jövőre kijutnom Svájcba, hiszen ott rendezik meg az Európa  Bajnokságot!!!

 

 
Információk
 
Címeres mezben
 
A 2010-es évem
 
Barátságos találkozók
 
Fotóalbumom
 
Pontos idő
 
Látogatóim
Indulás: 2008-11-09
 
Üzenőláda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Verseny naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Egyéb Darts portálok
 
Darts a Neten
 
Darts videók
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG